A leggyorsabb indián

Már nem is tudom, hogy akadtam rá. Sose hallottam róla, nem ajánlotta senki, még a szereplők közül egyedül Sir Anthony Hopkins neve volt ismerős, és még csak azt sem tudtam, miről szól. Talán a címe fogott meg, talán az, hogy az IMDb-től viszonylag jó értékelést kapott.

Aztán elkezdtem nézni, és hirtelen azon kaptam magam, hogy vigyorgok, mint Korda Gyuri bácsi bármikor. A film abba a kategóriába tartozik, amit „életigenlőnek” szoktak titulálni. Ez kbyit tesz, hogy megnézed, és megjön az életkedved. Ha meg egyébként is volt, akkor még nagyobb lesz.

De van még három oka annak, hogy tiszta szívből ajánlom ezt a filmet mindenkinek. Az egyik, hogy lenyűgöző mese arról, mit jelent, ha valakinek igazán van saját célja az életben. A másik, hogy gyönyörűen példázza régi mániámat, miszerint ha jó fej vagy, akkor alapvetően az emberek is jó fejek lesznek Veled. Az igazi csavar azonban a végén van. Miután végignézed, istentelenül jól szórakozol, de közben végig ott motoszkál a fejedben az „aranyos, de hát ez csak egy film”-gondolat, szembesülsz azzal, hggy ez bizony igaz történet. És attól garantáltan leesik az állad.

Millió dolláros bébi

Ahhoz képest, hogy Clint Eastwood fiatalkorában akciósztárként rombolta a közízlést, így öregkorára valami hihetetlenül zseniális mesélővé vált. Egymás után forgatja a jobbnál jobb filmeket, mi pedig csak ülünk, nézünk, és nem tudunk betelni azzal, amit a látunk.

A "Millió dolláros bébi" megindítóan gyönyörű történet kitartásról, küzdeni akarásról, emberségről, de mindenek felett arról az erőről, ami ott lakozik mindannyiunkban, ám csak kevesen élnek vele. Bár a film vége nagyon szomorú, mégis úgy érezzük, legalább egyszer mindenkinek kötelező lenne megnézni.

Minden héten háború

Nem Oliver Stone legjobb filmje (A szakasz például sokkal jobb), de ami nála közepes, az még mindig messze átlag feletti. Sokat nyom a latban, hogy Al Pacino most is tökéletes, nem is hisszük, hogy tud rosszul játszani.

De nem is ez a lényeg. Maga a sztori az amerikai foci nem éppen pöttyös könyveket idéző világában játszódik, középpontban a kiöregedett edzővel, aki megkopott dicsőségéért, és az általa felépített csapat megmentéséért küzd. A sztori alapján a film akár felejthető is lehetne, ha nem Stone rendezte volna. Viszont amit Al Pacino úgy a 110. perc környékén előad, az mindent elmond a csapatépítésről. Ezúton kérünk elnézést a csapatépítéssel foglalkozó kollégáktól, de ebből a cirka három percből többet lehet tanulni, mint sok tréningből. Bocs. 

A gladiátor

Ridley Scott (a rendező) örökös kedvencünk, a "Nyolcadik utas a halál" óta nem nagyon tud olyasmit csinálni, amit ne néznénk meg szívesen. Russel Crowe pedig tökéletes választás erre a szerepre. Kevés olyan színész jut így hirtelen eszünkbe (konkrétan egy se), aki mind alkatát, mind kisugárzását tekintve jobban el tudta volna játszani ezt a szerepet. 

Ám azért ezt a filmet sem csak az öncélú szórakozás kedvéért ajánljuk. Ha nemcsak a kikapcsolódás iránti vágy vezérel, miközben nézed, csodálatos képet kapsz arról, milyennek kell lennie egy vezetőnek. Akárcsak a "Minden héten háború", ez a film is többet ér egy rossz vezetői tréningnél. 

Szemtől szemben

Ha Ridley Scott-ról azt írtuk, örökös kedvencünk, akkor Michael Mann az első számú rendezőisten. Bármit szívesen megnézünk, amihez köze van, akár egy születésnapi házivideót is. Az, hogy ő filmet forgat, már önmagában ünnep. De az, hogy összehozta a gengszterfilmek két ikonját, Robert De Niro-t és Al Pacino-t, aztán egymás ellen fordította őket (persze csak a filmben)... erre nem találunk szavakat. Számunkra ez a film A FILM.

A fentiekből eredően akkor is ajánlanánk, ha semmit nem lehetne tanulni belőle. De azért lehet. A nagy tanulság, hogy az ember mindig akkor veszít, amikor megszegi a saját szabályait. Ez annyira így van, hogy egy külön tudomány foglalkozik ezzel a kérdéssel. De ha nem találsz benne semmi megtanulni valót, akkor is nézd meg - különben szegényebb leszel egy élménnyel.