Sűrű egy év van mögöttünk, és hála a pénzügyi világ betegesen pénzéhes, ám döbbenetesen rövidlátó nagyjainak (tényleg, nincs olyan specialista, hogy pénzügyi szemész?), ez a karácsony nem mindenhol telik igazán jó hangulatban. De nem szeretnénk a válsághangulaton rágódni, hiszen az a Szent Média küldetése. De nem tudtuk volna említés nélkül hagyni, hogy lesznek családok, ahol – főzzön bármennyire is jól a háziasszony – idén mindennek kicsit kesernyés lesz az íze.

Szóval itt ez a karácsony. A keresztény világ a Megváltó születését ünnepli, a kereskedők a Megváltó Forgalmat, mi többiek pedig, akik nem vagyunk kereskedők, és nem mélyedtünk el annyira a keresztény vallásban sem – nos, nekünk a szeretetet kellene ünnepelnünk.

De hogyan? Hogy csináljuk, hogy ezt az egyébként csodálatos eseményt ne degradáljuk a konzumidiotizmus szintjére? Mit tegyünk, hogy ne csak a kirakat legyen fényesen csillogó? Hogy ne a kellékek összegyűjtése és elkészítése helyettesítse magát a színdarabot? Mert elkészíthetjük az év legpazarabb ételsorát, százezreket költhetünk ajándékra, összeterelhetjük „erőszakkal” a családot... De hogy a manóba csempésszük be a díszletek közé az igazi karácsony szellemét?

Az élet játszmák, kihívások, küzdelmek sorozata. Némelyik kihívás izgalommal teli és élvezetes, némelyik csak nyers és kegyetlen harc a túlélésért. Ez többé-kevésbé természetes velejárója az életnek, és ha nem lennének ezek a játszmák, akkor halálra unnánk magunkat. A kudarcokból remélhetőleg tanulunk, a diadal pillanatai pedig semmihez sem fogható boldogságot hoznak.

Azaz mégsem. Pontosan ez korunk rákfenéje. Hajlamosak vagyunk annyira belefeledkezni a játszmába, a küzdelembe, az önmegvalósításba, hogy szem elől tévesztjük a lényeget. Azt ami mindennél fontosabb, ami életed legszebb pillanatait jelentette. Azt, amikor igazán szeretni tudtál valakit.

Az ember alapvetően szociális lény. De ez nem egyszerűen a társaság igénye. Még csak nem is a vágy, hogy szeressenek minket. Sokkal fontosabb, hogy mi szeretni tudjunk és szerethessünk másokat. Nem akarnánk átcsapni egyfajta virtuális Kozsó-klónba, és nem hirdetjük, hogy mindenkit szeretned kéne. Az arra tett erőfeszítés, hogy megpróbálj mindenkit szeretni, valójában meglehetősen egészségtelen. De tény, hogy az életed minőségét mindennél jobban meghatározza ez: mennyire vagy képes másokat szeretni? És van-e, akit szerethetsz?

Ha megnézed a hétköznapi diktátorokat, a másokon habozás nélkül átgázoló önmegvalósítókat, a mindenbe és mindenkibe belerúgni akarókat, az önsajnálatba menekülőket, a depressziósokat, akkor azt fogod látni, hogy képtelenek szeretni. Képtelenek szeretni, és ettől szenvednek. Mert ahogy a testnek szüksége van az újabb és újabb lélegzetvételre, úgy igényli a szellem, hogy szerethessen.

Szükségünk van az önmegvalósításra, szükségünk van a sikerre. Vágyunk egy halom vicik-vacakra, és ez egyáltalán nem baj, távol áll tőlünk, hogy az anyagiak teljes elutasítását hirdessük. De talán soha nem volt még ennyire szükségünk rá, hogy felismerjük a dolgok valódi fontosságát. Hogy kellenek a kellékek, de azok csak kellékek. A tartalmat azok az egyre avíttabb ideálok adják, amelyeket nem tudsz megvenni sem a hipermarketben, sem az interneten.

A legszebb pillanatok az életedben? Azok, amikor annyira megteltél szeretettel, hogy az már el sem fért Benned, és ki kellett jönnie valahogyan. Amikor találkoztál vele, és rájöttél, hogy ő az igazi, vele akarod leélni az életedet. Amikor legelőször megölelted, és nem kellett mondanotok semmit, mert minden benne volt abban az ölelésben. Amikor feküdtetek a sötétben, fogtad a kezét, hallgattad a szuszogását, és tudtad, mekkora mázlista vagy. Amikor megszületett a fiad vagy a lányod, és az életed hirtelen új értelemmel gazdagodott. Amikor a kis bitang először Rád mosolygott, és Te úgy érezted, szinte már fáj, annyira boldog vagy. Amikor vissza tudtál a szüleidnek adni valamennyi törődést abból a rengetegből, amit kaptál. Amikor...

Oldalakon keresztül lehetne még sorolni a példákat. De egy a lényeg. Amikor majd a Nagy Játszma végén megpihensz, és visszagondolsz az életedre, nem az önmegvalósítás fog hiányozni. Nem az, hogy „Bakker, miért nem lettem könnyűbúvár!”. Ha valami hiányozni fog, az ez lesz: miért nem szerettem jobban? Miért nem foglalkoztam kicsit kevesebbet a küzdelemmel és többet azzal, hogy szeressek? Ha valamin, hát ezen érdemes elgondolkodni így karácsony táján.

Békés, boldog karácsonyt kívánunk!

Ha tetszett a cikk, segísd azzal a munkánkat, hogy tovább küldö barátaidnak! Azt is szívesen vesszük, ha megírod a véleményedet.