Ez persze elkerülhető valamelyest, ha aktualitásokról írunk. De speciel azokat az aktualitásokat, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak, nem szívesen kevernénk bele. Hiszen ünnepelni szeretnénk, nem ünnepet rontani. Úgyhogy aktualitások kilőve.
Nem marad más hátra, mint új köntösbe öltöztetni a „Miért csodáljuk a Nőket?” üzenetét. Ezt persze könnyebb kitalálni, mint megvalósítani, de teher alatt nő a pálma, nagy kapitányt meg csak a viharos tenger teremt, vagy hogy van ez.
Idén ez úgy lesz, hogy megírjuk, mit szeretünk Benned és mi az, ami miatt leginkább aggódunk. Többször és több helyen hangoztattuk már, hogy a Nők egy piszkos trükk áldozatává váltak többé-kevésbé, és sajna még nem látszik a leejtő vége. Hogy meg lehet-e fordulni rajta, vagy ez csak sziszifuszi küzdelem, azt nem tudjuk, mindenesetre amíg élünk, remélünk.
Mi az, ami a legvonzóbb egy Nőben férfiszemmel? Az egyénisége. Legyen akár kiscicásan félénk, akár harcos amazon; akár titokzatosan zárkózott, akár bájosan cserfes; akár lányregényesen romantikus, akár fiús; akár légiesen karcsú, akár ennivalón gömbölyded – legyen bármilyen, amíg önmagát adja. Amíg tud és mer olyan lenni, amilyen.
De honnan vegye a bátorságot, hogy merjen önmaga lenni? Nos, nem hisszük, hogy bátorság terén segítségre szorulna. A Nők sokkal bátrabbak, mint ahogy azt saját magukról feltételezik, és meggyőződésünk, hogy sok férfinál is bátrabbak. Nem tudni például, hogy ha a Természet lehetővé tenné, hány férfi vállalná be a szülést, de félő, hogy már kihaltunk volna.
Szóval ha nem mersz önmagad lenni, akkor nem azért van, mert nem mersz. Azért van, mert elhitted, hogy a férfiaknak valami másra van szükségük, mint ami Te vagy. Mert vannak néhányan, akik szégyentelenül jól élnek abból, hogy megpróbálják (nem kevés sikerrel) az általuk kreált nő-képet Rátok erőltetni.
Na most, amellett, hogy némelyiküknek kezét-lábát eltörnénk legszívesebben, ez úgy baromság, ahogy van. Mivel a szakterületünk az emberismeret, elárulunk Neked egy Titkot: minél jobb passzban van egy pasi, annál inkább a Nő egyénisége az, ami elsősorban érdekli.
Micsoda? Hogy akkor nagyon sok férfi van rossz passzban? Nem tagadjuk. És nem szeretnénk képmutatónak sem látszani. A férfi már csak úgy van összerakva, hogy erősen látvány-orientált. De felhívnánk valamire a figyelmedet, amin érdemes kicsit elmélázni. A Playboy is akkor fogy a legjobban, amikor olyasvalaki vetkőzik benne, akit ismerünk.
Fontos a csomagolás, nem tagadjuk. De ehhez egyrészt nagyon is értetek, másrészt nincs az a csomagolás ami mindenkinek bejönne és fordítva: nincs az a csomagolás, ami valakinek ne jönne be.
Mindig kicsit nevetnünk kell, amikor arról hallunk a tv-ben (hadd ne mondjunk neveket), hogy hány, többszörösen ideálnak kikiáltott híresség tengeti akár már évek óta egyedül az életét. Persze lehet azt mondani, hogy a férfiak gyávák, és nem mernek közeledni hozzájuk, szerintünk ez a hollywoodi, kissé hurráoptimista verzió. A valóság ellenben az, hogy (és most nézd el nekünk, hogy kissé vulgárisak leszünk, de az üzenet megkívánja) bár magyar férfipopuláció többsége szívesen megdöngetné őket, mint vak rénszarvas a kerítéspalánkot, de ezt leszámítva a kutyának sem kellenek.
Igazi nőre vágyunk, nem egy ideálra. Te akarnál a Pókemberrel együtt élni? Na ugye. A tökéletességet lehet csodálni, de nagyon nehéz szeretni. Nem a tökéletességet keressük, hanem az egyéniséget – az összes hibáddal és tökéletlenségeddel együtt. Nem kell, hogy megváltozzál. Csak annyi kell, hogy abbahagyd a másnak-látszást.
Miért szeretjük annyira a tavaszt, a nagykabátok deportálásán túl? Mert a világ újra kiszínesedik. Nem azért, mert kizöldül, hanem mert a tél szürkesége után ismét megjelennek a színek. Ha a tél nem szürke lenne, hanem zöld, akkor is ugyanígy várnánk a tavaszt.
Ez a helyzet Veletek is. Ha minden nő egyforma lenne, az pont annyira lenne izgalmas, mint a tél. Az egyforma unalmas. Ne akarj olyanná válni, mint a többiek! Ez egészen biztosan az egyéniségről való lemondás. Legyén olyan, amilyen valójában vagy! Hiddel, nincs az a sztájliszt, aki ennél többet tudna tenni annak érdekében hogy vonzó és iimádni való legyél.
Gyakorlatilag sikerült ugyanazt leírnunk, mint tavaly, ennyit az eredetiségről. De talán évente egyszer szívesen elolvasod.
Ha tetszett a cikk, segísd azzal a munkánkat, hogy tovább küldö barátaidnak! Azt is szívesen vesszük, ha megírod a véleményedet.