Meg hát ugye, Szekszárd. A vezetőképzés kapcsán már épp eleget ömlengtem arról, hogy mennyire a szívem csücske ez a kis város (a gyerekkorom jó részét a hivataltól kb. három percnyire töltöttem), úgyhogy – bár nagy a kísértés – ezt most nem folytatnám, inkább koncentráljunk a képzésre.

Amikor 2009 tavaszán ez a képzési sorozat elindult a Szentendrei Önkormányzatnál, nem kis izgalommal vártam az első napot. Konkrétan féltem, mint majom az óriáskígyótól. Félelmemet az táplálta, hogy egy számunkra addig ismeretlen világba merészkedtünk. A versenyszférát már jól ismertük, de hogy fogadnak a hivatalnokok?

Szerencsére gyorsan kiderült, hogy nincs mitől tartanunk. Nem azért, mert a „hivatalnok is ember” (ezt eddig is gyanítottuk), hanem azért, mert éppen annyira nyitott a használható tudásra, az Élet és az Ember jobb megismerésére, mint azok, akiknek a fizetése múlik azon, hogy mennyire képzettek.

Nem volt ez másképp Szekszárdon sem. Bár természetesen nem csatlakozott mindenki a rajongói táborunkhoz, úgy éreztem, a résztvevők többsége abszolúte pozitív volt. Nagyon sok kérdést kaptam, ami az én szememben a tréning minőségének első számú mutatója, és még azt is jól fogadták, hogy a jegyzetüket sikerült egy kicsit elbénáznom.