Megint elrohant egy év mellettünk, még néhányat alszunk, és nyakunkon a karácsony (érezzük is súlyát rendesen). Mint rendesen, most is emberhadak mozdultak meg, hogy beszerezzék a nélkülözhetetlen hozzávalókat, úgymint a szükséges élelmiszermennyiség ötszörösét (ünnepekkor sokkal éhesebbek vagyunk, mint egyébként), hozzávetőlegesen 2,5 millió fenyőfát (vajon ez hány erdőt tenne ki?), és AJÁNDÉKOKAT (nem ritkán erőn felül – nem baj, egyszer van karácsony, azt a hitelt meg csak kibírjuk valahogy). Szóval, karácsony-expressz vágtat felénk, és lassan be is fut az állomásra.

Könnyű lenne élcelődni azon, hogyan veszítjük el ilyenkor az eszünket, és hogyan taroljuk le magunkból kivetkőzve a TESCO-t, mint sáskaraj az afrikai szántóföldet. Könnyű lenne, de ellenállunk a kísértésnek, és eltesszük a vitriolt megfelelőbb célpontra. Ehelyett inkább arra koncentrálnánk, hogy kidomborítsunk valamit, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni: a szeretet fontosságát és szükségességét az életünkben.

Miért pont a karácsony? Miért nem a húsvét vagy pünkösd vagy bármi más? Jézuskát jobban bírjuk, mint a nyulat? Nem hinnénk. Elég nyilvánvalóan arról van szó, hogy a szeretet az, ami a karácsonyt ennyire különlegessé és fontossá teszi.

Gyakran találkozunk azzal a nézőponttal, miszerint önző világban élünk, mindenki csak saját magára gondol („Mert belőlem ugye, csak egy van. A többiek nem számítanak annyira, mert belőlük van bőven”). Elnézve az emberek arra tett erőfeszítését, hogy tökéletessé varázsolják a karácsonyt (ami persze nem sikerül, de újra és újra megpróbáljuk), mi ezt másképp látjuk.

Lehet, hogy a karácsonyi őrületben szerepet játszik a kivagyiság, a „namajdénmegmutatom”, a kétségbeesett próbálkozása, hogy fontosnak érezzük magunkat. De egészen bizonyosak vagyunk abban, hogy ennek aránya eltörpül az abbeli igyekezetünk mellett, hogy halászlébe, pulykába, bejglibe, parfümbe, kenyérsütőbe és számtalan egyéb kütyübe foglaljuk ezt az egyszerű gondolatot: SZERETLEK ÉS FONTOS VAGY NEKEM.

Az ember alapvetően végtelenül nemes, nagylelkű, önzetlen és önfeláldozó lény. Tesz időnként helytelen dolgokat, és megesik, hogy a körülmények hatására lealjasodik. De hajlamosak vagyunk túlságosan nagy figyelmet adni saját és mások helytelenségeinek (mondjuk a Szent Média benne van ebben vastagon), és nem venni észre a hétköznapi hősöket: a gyereket, aki mindent bevet, hogy kibékítse anyut és aput; a háziasszonyt, aki rendszerint két fronton próbál egyszerre helyt állni; a rendőrt, aki az utcákat rója, és igyekszik ellátni azt az egyre elláthatatlanabb feladatot, hogy mi biztonságban érezzük magunkat; a pedagógust, akinek egyre kevésbé becsülik a munkáját, pedig csak a jövőnk múlik rajta; és az orvost, aki dacolva a körülményekkel nap mint nap helytáll, és segíteni próbál a rászorultakon.

Hosszan folytathatnánk még a sort, és elnézést kérünk mindazoktól akiket nem említettünk meg. Csupán azt próbáltuk példázni, hogy az emberek többsége azért cselekszik, mert szeret. Szereti a családját, szereti a környezetét, szereti az életet. Az emberek többsége megérdemli, hogy szeressék. Nem vagyunk hibátlanok, és csak kevesen elég erősek ahhoz, hogy sose botoljanak meg. De ha képes és hajlandó vagy szeretni az embereket, azt is meg fogod látni, hogy még hibáikat és botlásaikat és igen gyakran a szeretni vágyás, és a szeretet iránti vágy idézi elő.

Az ember nem önző, pénzmotivált gép. Azok, akik ezt terjesztik, azok, akik arról papolnak, hogy a legmagasabb rendű cél az életben az önmegvalósítás – ők vagy nem figyelték meg elég alaposan az Embert, vagy ahhoz az emberiségnek ahhoz az elenyésző töredékéhez tartoznak, akikből már kiveszett minden emberi, és valójában saját magukról beszélnek.

A karácsony a szeretet ünnepe, és mint ilyen, messze a legkellékigényesebb ünnepünk. Nincs ezzel semmi baj, együnk-igyunk, ajándékozzunk. Csak ne engedjük, hogy a kellékek váljanak elsődleges célunkká, ügyeljünk arra, hogy a tökéletes díszlet iránti vágyunk ne tegye tönkre a színdarabot. Emlékezzünk arra, mi ennek a rengeteg kelléknek a a küldetése. Továbbítani egy végtelenül egyszerű, ám a világ összes kellékénél értékesebb gondolatot: SZERETLEK ÉS FONTOS VAGY NEKEM. Talán nem lesz baj belőle, ha ki is mondjuk.

Békés, szeretetteli karácsonyt kívánunk Neked, Családodnak, Barátaidnak, és úgy általában az Embernek. Megérdemlitek.