Mindjárt vége a nyárnak. Hogy vártuk hónapokon keresztül (még májusban is fűtöttünk), aztán tessék: nem egészen két hét múlva itt a szeptember. Vége a nagy szabadságolásoknak, s velük együtt vége annak a fajta lazaságnak, amit legtöbben csak nyáron engedünk meg magunknak. Mert akármi is az oka, jól megfigyelhető, hogy nyáron kevésbé vesszük komolyan az életet és az azzal járó problémákat. Olyan partnereink kapcsán akik segítséget kértek tőlünk egy új munkatárs felvételéhez, már többször átéltük, hogy nyáron embert nem lehet találni, nemhogy megfelelően kvalifikált munkatársat.

Jön tehát az ősz és megint el kell kezdenünk komolyan venni magunkat. Megint terhesebbek lesznek a problémáink (tegyük hozzá, hogy akinek ez a fajta visszazökkenés alapból nehezebben menne, kormányunktól jelentős segítséget kap ehhez). De ennek tényleg így KELL lennie? Törvényszerű? Természetesen nem, csak kicsit jobban kell dolgozni rajta, mint a 34 fokos melegben.

Mikor élvezi az ember az életet? Fogós kérdés. Valószínűleg többfajta válasz is létezhet, mi most egyet szeretnénk kiemelni. Akkor, amikor képes azt játszmának tekinteni. Nem a szabályok teljes hiánya, nem a tétnélküliség, nem is a nehézségektől való teljes mentesség hozza el a boldogságot, amit annyira keresünk, hanem ez a fajta hozzáállás. Képesek vagyunk-e úgy tekinteni a történtekre, mint egy játszmára?

Ha ez igaz - és csak a játék kedvéért tételezzük fel, hogy igaz - akkor ebből egyenesen következik, hogy minél nagyobb valakinek a játszmajátszó képessége, annál boldogabb lesz az élete. Minél kevésbé képes az ember arra, hogy játszmája legyen és azt játszmaként élje meg, annál szürkébb és nyomasztóbb lesz az élete. Még mielőtt túl mélyre hatolnánk a Kedves Olvasó lelkivilágába, gyorsan megjegyezzük, hogy a játszma nem a tennivalók és az esetleges következmények elbagatellizálását jelenti. Annak felismerését jelenti, hogy a könnyedség hatásos, ahogy erre egy korábbi hírlevelünkben már utaltunk. A nekikeseredés, a düh és a keménység ellenben csak a saját esélyeinket rontja. Ez akkor is így van, ha egyébként minden okunk megvan a nekikeseredésre.

De ott tartottunk, hogy játszmajátszó képesség. Miben nyilvánul ez meg? Mitől függ az, hogy mekkora ez a képességünk? Nos, az ember azt gondolná, hogy annak van nagy játszmajátszó képessége, aki nagy játszmákat játszik. Egy nemzetközi cég vezérigazgatója. Világbajnok sportoló. Országgyűlési képviselő. A lényeg, hogy olyasmit csinál, ami messze-messze átlagon felüli.

Ennek ellentmondani látszik, hogy ezek az emberek nem feltétlenül boldogok. Mondhatnánk, azért, mert óriási felelősség nyomja a vállukat. De nem ez a helyzet. Mármint hogy igen, nagy felelősséget vállalnak, de nem ettől nem boldogok. Megint csak a játszmajátszó képesség a megoldás kulcsa és egyben azt is elárulja, hogy egy kiemelkedő státusz vagy pozíció még nem jár együtt automatikusan az átlagon felüli játszmajátszó képességgel.

Alig meglepő módon a megfejtés az, hogy az ember játszmajátszó képessége azon mérhető le, mennyi játszmát képes találni az életben. Hangsúlyoznánk, a mennyiség a kulcs és nem a minőség. Ez megmagyarázza miért vagyunk boldogtalanabbak manapság. Mit sugall nekünk a média és ez az egész XXI. századi életünk? Csak az számít valakinek, aki valami nagy dolgot visz véghez. Miben mérhető ez? Vagy azon, hogy Lé Isten milyen szélesen mosolygott le rá, vagy azon, hogy olyasmit tegyen, amivel ma sztárrá lehet válni. Költözzön be egy valóságshow-ba, vagy ilyesmi.

A lényeg, hogy a hétköznapi dolgok nem értékesek. Így aztán ezeket nem is tekintjük játszmának. Tehát, ha nem vagyunk elég intelligensek és kitartóak ahhoz, hogy VV Béla lehessen belőlünk, akkor könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy úgy érezzük, nekünk nem jutott játszma. Az eredmény stressz, lehangoltság, frusztráció.

Mi a megoldás? Meglátni a hétköznapok játszmáit! Észrevenni, hogy szinte bármilyen apróság lehet játszma. Nálunk jóval bölcsebb és tapasztaltabb emberek szájából rendszeresen elhangzik az a kijelentés, hogy meg kell tanulnunk élvezni az élet apró örömeit. Honnan lesznek az élet apró örömei? Hát onnan, hogy képesek vagyunk meglátni az apró játszmákat

Mi lehet játszma? Bármi. Keressünk valakit a környezetünkben, aki alapból olyan vidám, mint a fertőző májgyulladás és provokáljunk ki belőle egy mosolyt és egy kis kedvességet! Nem biztos, hogy elsőre sikerül, de ha sikerül, az nagy élmény lesz. Nézzünk körül és keressünk valakit, akinek tudnánk segíteni valamiben! Csináljunk valamit, amit komoly emberek sosem tennének meg! Rúgjuk fel a sebészi pontossággal megtervezett napirendünket és tegyünk valamit, ami se nem fontos, se nem jelentős! Keressünk valakit, akit valamiért nem merünk felhívni egy ideje és hívjuk fel!

Arra bíztatunk mindenkit, hogy ne higgyen nekünk csak úgy. De legalább próbálja meg. Ha másért nem, a játék kedvéért.