A napokban sikerült kicsit hosszabban elbeszélgetnünk egy nagyon kedves barátunkkal. Róla annyit érdemes tudni, hogy nagyon tartalmas élete volt, és most, túl a hatvanon még mindig tele van energiával és lendülettel.

De nem is ez a lényeg. Úgy másfél évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak nála. Sor került egy műtétre, majd ezt követően az őt operáló főorvos a szemébe mondta: három hete van hátra és ne is reménykedjen, mert olyan állapotban van, hogy már nincs mit tenni.

Barátunk, ahogy az ilyen esetekre kidolgozott forgatókönyvekben szerepel, összerogyott, mint a nagyi piskótája. Két percre. Aztán felülkerekedett benne az élni akarás. Közölte az orvossal, hogy ha ez tényleg így van, akkor ő most hazacuccolna, hiszen minek feküdjön kórházban, ha úgyse tudnak segíteni rajta.

Így is tett. Aztán kezdődött az igazi kálvária. Az orvosnak majdnem igaza lett. Az más kérdés, hogy nem a betegségbe halt bele kis híján, hanem abba, ahogy a műtétet elvégezte rajta derék doktorunk. Szerencsére ő csak az elenyésző kisebbséget képviseli és egy másik orvosnak, valamint egy újabb műtétnek köszönhetően megúszta a kalandot.

Nem bocsátkoznánk további részletekbe, a lényeg: azóta eltelt közel két év és ő még mindig közöttünk van. Mi több, kimondottan jól érzi magát és a legnagyobb rosszindulattal sem lehet ráfogni, hogy betegesen nézne ki. Beszélgetésünk ezért leginkább arra irányult, hogy megtudjuk: ő minek tulajdonítja azt, hogy a papírforma és szinte minden körülmény ellenére él és virul, megsértve ezzel az összes létező orvosi statisztikát.

Sikerének egyik összetevője nyilvánvalóan átlagon felüli életereje. Ahogyan azt egy amerikai különleges egység parancsnoka (aki az iraki háború kitörésekor több hetet töltött ellenséges területen, mire visszajutott az övéihez) oly találóan megjegyezte: a túlélés a túlélés akarásával kezdődik. Egyszerű, de a nagy igazságok általában egyszerűek.

Van azonban egy másik tényező is. Nemcsak elmondta, de tudjuk, hogy valóban így is van: teljes mértékben felkészült a "B" verzióra. Tökéletesen szembenézett annak lehetőségével, hogy tényleg meghalhat. És ez az, amit szeretnénk egy kicsit jobban kidomborítani. Ki hinné, hogy van egy pont idevágó idézetünk! Pedig van.

"Bármely dolog kezelésének első lépése annak a képességnek a megszerzése, hogy szembenézzünk vele."


(L. Ron Hubbard - Az élet új nézőpontból)

Ha valóban megértjük és átültetjük a gyakorlatba ezt a végtelenül egyszerű, ám nem kevésbé nagyszerű alapelvet, akkor kisebb-nagyobb csodákat fogunk művelni. De mit jelent az, hogy "a szembenézés képessége"?

Mint minden képességnek, ennek is fokozatai vannak. Ha félünk valamitől, akkor még mindig jobban szembe tudunk nézni vele, mintha letörnénk tőle. Ha dühösek vagyunk valamire, még mindig jobban szembe tudunk nézni vele, mintha félnénk tőle. De az igazi szembenézés természetesen az, ha meg sem rezzenünk a szóban forgó dologtól. Az igazi szembenézés érzése a derűs nyugalom. Bevezetőnkben említett barátunkról mellesleg csak úgy süt ez a fajta derűs nyugalom.

Na, egy kicsit se gondoljuk, hogy ezt könnyű lenne megcsinálni. Egyszerűnek egyszerű, mint Győzike gondolatvilága - de a legkevésbé sem könnyű. Ezért, ha csak nem vagyunk rákényszerülve, ne egy halálos betegségen kezdjük a gyakorlást! Mindenkinek vannak kedvencei: olyan apróságok, amelyek nem bírnak feltétlenül globális jelentőséggel, ám nálunk a másodperc tört része alatt kiverik a biztosítékot. Mi lenne, ha ezután nem így lenne?

Vegyünk egy példát! Tegyük fel, hogy a munkánk során beleütközünk egy számítógépes problémába és 20 percnyi próbálkozás után még mindig nincs megoldásunk. Ráadásul szorít az idő, nincs lehetőségünk arra, hogy félretegyük. Itt és most meg kell oldanunk. Máskor egy ilyen esetben már keringési problémákkal küzdenénk (konkrétan a gutaütés kerülgetne bennünket) és annak lehetőségét latolgatnánk, mekkora élvezeti értékkel bírna, ha a billentyűzetet kettétörnénk a térdünkön, a monitort pedig végigrugdosnánk a folyosón.

De nem most! Most egyszerűen megmaradunk az érdeklődés szintjén. Azt mondtuk, egyszerűen, nem azt, hogy könnyen. Mint annyi minden az életben, alapvetően ez is döntés kérdése. Egyvalami biztos. Ha képesek leszünk rá, egyrészt nagyot növünk a saját szemünkben, másrészt (ez a varázslat része!) rövid időn belül megtaláljuk a megoldást!

Ahogy a mesék is mondják, aki nem hiszi, járjon utána. Többszörösen megtapasztaltuk, hogy ez az alapelv a legváltozatosabb helyzetekben igazolta működését. Legyen szó problémák megoldásáról, nehéz emberek kezeléséről vagy bármi másról. Erő kell az alkalmazásához, de úgy gondoljuk, az alkalmazásból származó nyereségek megérik az erőfeszítést.