.bölcs maradtál volna. Mindenki találkozott már ezzel a párját ritkító okossággal (ennek mintegy ellenpontjaként szoktuk idézni tréningjeinken azt a nem kevésbé híres mondást, hogy aki kérdez, az lehet, hogy hülye, de aki nem, az is marad). Aztán ott van még másik dobogós kedvencünk, a �ne szólj szám, nem fáj fejem�, valamint ne feledkezzünk meg népi megfigyeléseink ékkövéről: sok beszédnek sok az alja.

Egészséges gyanakvással megáldott olvasóink már sejthetik, hogy aktuális témánk a kommunikáció. Miért kellene a kommunikációval foglalkozni? Nos, bár a világ tele van még felfedezésre váró rejtélyekkel és megválaszolatlan kérdésekkel, nem hisszük, hogy van olyan területe az életnek, ami több figyelmet érdemelne, mint a kommunikáció. Jáksó Lászlót ugyan nem tiszteljük Élő Istenként, de volt egy kijelentése, amivel nagyon belenyúlt: aki kommunikálni tud, az mindent tud.

Ez persze nem egy az egyben igaz, de jól mutatja, mekkora értéke van a kommunikációnak. Szakemberek gyakran emlegetik, hogy kommunikációs társadalomban élünk. Hogy ők ezzel mire gondolnak, annak megfejtésébe nem merülnénk most bele. Az biztos, hogy soha nem volt még annyi kütyünk a kommunikáció elősegítésére, mint napjainkban. Ez, mondjuk így, nem egy Nobel-díj várományos megfigyelés. Úgy talán kézzelfoghatóbb, ha azt mondjuk, hogy kevés nagyobb üzlet van (illegális, továbbá a fegyver és gyógyszerbiznisszel most nem számolunk), mint a kommunikáció. Gondoljunk csak a mobiltelefonra, a vezetékes telefonra, az internetre, de ne feledkezzünk meg a médiákról sem!

Ellenben mi a helyzet az élő kommunikációval? Amikor nem bújhatok a számítógépem és a Kitekintő Gyorsvonat (Outlook Express) mögé? Amikor kevés a tökéletességig dizájnolt prospektus? Amikor ott áll velem szemben a vevő, a partner vagy a munkatárs személyesen (ősi magyar szóval: fész tu fész)? Ez már kicsit érdekesebb kérdés. Ügyvezetők tudnának mesélni arról, micsoda stratégiai kalandjáték értékesítőt, üzletkötőt találni, például. Miért van ez? Ránézésre a világ legnagyobb bulija. Azért fizetnek, hogy emberekkel beszélgessek. Mégsem ugyanaz, mintha csirkéket kellene beleznem 8 órán keresztül, nem?

Egy dolog biztos. Az elmúlt több, mint 7 év alatt több száz, személyi képességvizsgáló teszt eredményével volt lehetőségünk szembesülni. Egy olyan tesztről van szó, ami tíz, alapvető fontosságú képességet vizsgál. Mit ad Isten, köztük van a kommunikáció is. Talán nem okozunk nagy meglepetést, ha elmondjuk, hogy az átlag rendületlenül konyul lefelé. Ez egyébként abból is látszik, hogy azok az emberek, akik jól tudnak kommunikálni, rendkívül sikeresek, ami nyilván azért van, mert igen kevesen vannak.

De mitől jó a jó kommunikáció? Alapvetően attól, hogy eléri a célját. Aztán attól, hogy nem sérti indokolatlanul az embereket. Aztán attól is, hogy az emberek nem érzik magukat lehengerelve. De leginkább attól, hogy kétirányú. Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki a biológiai rejtély kategóriába tartozik (HOL VESZI A LEVEGŐT?). Az ilyen embereket sehol nem szeretik. Apropó! Fontos, hogy szeressenek? Mi úgy gondoljuk, hogy az emberek szeretete és megbecsülése nem cél, hanem �melléktermék�. Ha jól kommunikálunk, az Isten se ment meg minket a népszerűségtől.

Egy hírlevél nem megfelelő fórum arra, hogy igazán gyakorlatias tudást adjon a kommunikáció tárgykörében, ugyanezen okból nem létezik levelező tanfolyam érsebészek számára sem. De szeretnénk legalább néhány stabil adatot adni, hogy némileg ellensúlyozzuk a bevezetőben említett �alapadatokat�, amelyek vitán felül az Erő sötét oldalához tartoznak.

Először is, a kommunikációs készség fejleszthető, mégpedig elképesztő mértékben. Volt már alkalmunk megfigyelni nem egy, egészen elképesztő metamorfózist. NEM IGAZ, hogy a kommunikációs készség vagy velünk született, vagy nem volt szerencsénk. Aki úgy született, annak könnyebb, aki nem, annak dolgoznia kell rajta, ennyi az ÖSSZES KÜLÖNBSÉG.

Másodszor, a kommunikációs készség fejlesztése nem valaminek a megszerzését jelenti, hanem valaminek az elveszítését. Ha nehézségeink vannak a kommunikációval, az azért van, mert túl sok, FELESLEGES dolog tapadt hozzá. A fejlesztés leginkább abból áll, hogy ezektől megszabaduljunk. A folyamat egyébként nem feltétlenül fájdalommentes, e sorok írója hagyott már ott kommunikációs tanfolyamot, annak kellős közepén, �rohadjak meg, ha még egyszer visszajövök!� felkiáltással. De bármennyire is fájdalmas, megéri. Az életben majdnem minden nehézségünk visszavezethető kommunikációs nehézségeinkre.

Harmadszor, mindenkivel megesett, hogy azért került bajba, mert ott és akkor kommunikált, amikor nem kellett volna. Ebből szoktuk leszűrni azt a bölcsességet, hogy �jobb, ha befogom a számat�. Kevés, ennél aljasabb, egyben csábítóbb csapda létezik. Amennyiben felmerül bennünk a némileg deformálódott hamleti kérdés (kommunikálni vagy nem kommunikálni?) a válasz MINDIG a �kommunikálni�. Lehet, hogy e miatt rövid távon bajba kerülünk, de ekkor lép életbe a kettes számú szabály: HA A KOMMUNIKÁCIÓ MIATT KERÜLTÜNK BAJBA, A KIUTAT MINDIG A TOVÁBBI KOMMUNIKÁCIÓ JELENTI. A kevesebb kommunikáció soha nem megoldás. Ha kevesebbet kommunikálunk, kevésbé élünk. Az igazság az, hogy nem a kommunikáció miatt kerülünk bajba, hanem a rosszkor félbeszakított kommunikáció miatt.

Eheti jó tanácsunk tehát a következő: nézzünk kissé széjjel, vizsgáljuk meg, vannak-e olyan szituációk, amelyek nyomják a lelkünket, fogva tartják a figyelmünket, zavarnak, aztán ragadjuk meg a kínálkozó lehetőséget és kommunikáljuk. Nem biztos, hogy egyből jobb lesz, sőt! Időnként talán igényel is némi bátorságot. De valami egészen biztos: legyen szó bármilyen, nemkívánatos szituációról, attól garantáltan nem lesz jobb, ha megpróbáljuk agyonhallgatni. Van egy jópofa idézet, ami ide kívánkozik:

"Bátorság nem létezik, csak a félelemnek vannak fokozatai."

(John Wainwright)

Sok sikert!