Hát, behavaztunk. Legalább a szilveszterünk fehér lesz, van értelme a kotrógépnek, a hóláncnak, meg a szegény szóvivőnek, akinek ki kell állni és elmondani, hogy erre sajnos nem voltak felkészülve (naná! December végén? Hóesés? Tényleg futurisztikus.). Na de nem akarom bántani őket, nekik sem könnyű és egészen biztosan minden tőlük telhetőt megtesznek.

Csak eljött a szilveszter is, ünnepelünk egy nagyot (ki mekkorát), aztán mire magunkhoz térünk, már nyakunkon is az új év. A szigorú racionalitás szemszögéből nézve persze ennek semmi jelentősége, de mégis. Bennünk van, hogy valami véget ért és valami elkezdődik.

Ha karácsonykor kicsit visszatekintettünk, most itt a lehetőség arra, hogy előre nézzünk és megvizsgáljuk a jövőt. Mi vár ránk 2006-ban? Ez persze nem csak tőlünk függ, az áru egy része erőst zsákbamacska. Most foglalkozzunk inkább azzal, ami rajtunk múlik (múlhat)!

Szilveszter napján divat a fogadkozás: leszokok, lefogyok, megváltozom, többet nem, ezután igen, és még sorolhatnánk. Ezen projektek jó része aztán megbukik a szürke hétköznapok könyörtelenségén. De miért? Hova lesz az a magabiztos eltökéltség, ami megvan bennünk akkor, amikor megfogadjuk, aztán lassan (vagy gyorsan), de biztosan elszivárog? A rutinos realisták úgy próbálnak védekezni ez ellen, hogy nem fogadnak meg semmit. A magunk részéről nem gondoljuk, hogy ez a követendő példa. Nem baj, ha valaki nem akar megváltozni, de baj, ha azért nem akar, mert biztos benne, hogy nem fog sikerülni.

Mi abban szeretnénk segíteni, hogy az újévi fogadalmak nagyobb százalékban éljék túl az január és a február pusztítását. Nézzük, mit tehetünk az ügy érdekében!

Először is, azt kell látnunk, hogy a fogadalmak többsége nem cél, hanem irányelv. Az irányelv egy követendő viselkedési vagy cselekvési minta, amely elősegíti a cél elérését. Le akarok fogyni 20 kilót, ezért nem eszem édességet és minden este felülök a szobabiciklire, sőt! Tekerem is! A "nem eszem édességet" és a "minden este szobabiciklizem 30 percet" (aztán csak óvatosan a kanyarokban!) irányelvek. Mi a cél? Hogy lefogyjak 20 kilót. Ez a cél? Nem hinnénk. Mi a célom ezzel? Hogy ne kapjak embóliát, mire felérek a harmadikra? Hogy nyáron mackóruha nélkül is kimerészkedhessek a strandra? Ezek már inkább célok.

Első lépésben tehát vadul tűnődjünk el azon, mi a valódi célunk! Ne felejtsük el: az irányelv nem cél. Ha megpróbáljuk azzá tenni, annak szinte biztosan bukás a vége. A következő, ha lehet, még fontosabb tényező a múltunk.

Az ember hajlamos túlságosan is hagyni, hogy a tegnapja határozza meg a mai napját. Ha tegnap ideges voltam (és persze tegnapelőtt is, meg tavaly is), akkor ma is ideges leszek. Ha tegnap bizonytalan voltam, akkor ma is az leszek. Ha tegnap zárkózott voltam, akkor ma is az leszek.

Ennek így kell lennie, nem? Gének, meg öröklött viselkedésminta, tehetség, adottság és még sorolhatnánk a misztikusabbnál misztikusabb magyarázatokat. A válasz a feltett kérdésre NEM! NEM, NEM, NEM és NEM! Nincs jó ok arra, hogy ennek így kell lennie. Az ember KÉPES meggondolni magát. Képes megváltoztatni a saját magáról alkotott képét. Anélkül, hogy elsajátítana valamilyen speciális légzésterápiát, jósoltatna magának kávézaccból vagy Vigyorexet szedne. Egyszerűen képes meggondolni magát.

Egyszerű? Mint a fakocka. Könnyű? Azt nem mondanám - de az élet könnyű? Szerintünk megéri az erőfeszítést. Még mindig jobb próbálkozni, esetleg kudarcot vallani és újra próbálkozni, mint "belátni", hogy savanyú a szőlő.

Sok sikert kívánunk tehát az új évhez és a fogadalmakhoz! Hadd éljünk befejezésképpen egy, a szívünknek nagyon is kedves idézettel! Úgy gondoljuk, megérdemli, hogy időnként elővegyük és elgondolkodjunk rajta.

A LEHETETLEN

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra.

A lehetetlen nem tény.
A lehetetlen vélemény.
A lehetetlen nem kinyilvánítás.
A lehetetlen kihívás.
A lehetetlen lehetőség.
A lehetetlen múló pillanat.

A lehetetlen nem létezik.

(Ismeretlen)