A jószándékú ember talán legnagyobb keresztje, hogy nagyon nehezen néz szembe a ténnyel: vannak olyanok, akik szándékosan azon munkálkodnak, hogy másoknak rossz legyen. Nincsenek sokan, de a kevés is több, mint elég. Azt persze tudja, hogy léteznek ilyenek. De számára a rossz ember inkább fogalom, mint valóság. A rossz ember olyasvalaki, akiről a tévében hall, olvas az újságban, tanult történelem órán. De semmi esetre sem húsvér ember, akivel a hivatalban, a közértben, a rendelőben találkozhat. Végképp nem olyan valaki, aki otthon várja.
Kit nevezünk rossznak? Miről lehet felismerni? Agyontetovált, kopasz egybenyakú szekrényember? Metálorrú öregasszony fekete macskával és légseprűvel? Bár ilyen egyszerű lenne. Az élet azonban sokkal hosszabb, mint a mesék, így a jellemábrázolások is összetettebbek. Vegyünk egy vezetőt, aki szerényen él, van küldetéstudata, rajong a gyerekekért, a kutyákért, és elkötelezett támogatója a művészeteknek. Rossz fejnek tűnik? Ez alapján nem. És ha Adolf Hitlernek hívják? Mert őrá ez mind igaz volt. Szóval nem könnyű. De azért megpróbálunk rendet vágni a zűrzavarban.
HA ÉRDEKESNEK TARTOD, AMIT OLVASTÁL, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
A problémák olyanok, mint a koleszterin, amiből állítólag van jó is, rossz is. Hogy mitől jó vagy rossz a koleszterin, azt nem tudom, de azt igen, hogy mitől jó vagy rossz egy probléma. Mert van ám jó probléma is, csak ezt általában nem is problémának nevezzük. Inkább kihívásnak, megoldandó feladatnak vagy bármi másnak. Talán azért, hogy ezzel is megkülönböztessük őket azoktól, amelyek megkeserítik az életünket.