Ez csak azért jutott eszembe, mert a tesztelt alanyok egy szottyadtabb képesség kapcsán rendszeresen szegezik nekem a kérdést: oké, oké, oké – és változtatni hogyan lehet rajta? Jogos az igény, ilyenkor el szoktam mondani, hogy alapvetően két út jöhet számításba.

Az egyik a tradicionális fejlődés útja, ezt szoktuk képességfejlesztésként emlegetni. Magába foglalhat kommunikációs tréninget, különböző lelki gyakorlatokat, a kabátgomb rituális megnyálazását, valamint só hátunk mögé dobását, szigorúan átlósan, a bal váll felett. Lényegében a képességfejlesztés olyan, mint konditerembe járni, csak nem bicóra gyúrunk, hanem pölö kommunikációra.

Aztán ott a másik út, ami jóval gyorsabb. Ez a „jóval gyorsabb” gyakran eredményez hirtelen felhorgadó érdeklődést, ami aztán gyakran épp olyan hirtelen el is tűnik. Mert a módszer ugyan rendkívül hatékony, ám kicsit magas a kalandfaktor.

Mielőtt rátérnék a lényegre, hadd meséljek el egy sztorit, demonstratív jelleggel! Még 2001-ben történt, amikor egy barátommal kezdő üzletkötőként dolgoztunk egy tréningcégnél. Éppen egy egész hetes nagykanizsai bevetésre készültünk, aminek előfeltétele volt, hogy mindhármunk (főni is jött) naptára cuftig tele legyen időpontokkal.

Ehhez a cég nem sokkal korábban vett fel egy adminisztrátort, akinek többek között az is volt a feladata, hogy találkozókat egyeztessen nekünk. Neki kellett volna a kanizsai turnét is leszerveznie, ám az azt megelőző héten váratlanul felmondott, mi pedig szembesültünk a hervasztó ténnyel: mindhármunk naptára olyan üres volt, mind az államkassza.

Gyakorlatilag két napunk maradt arra, hogy pótoljuk a hiányt, és tudtuk, hogy esélytelenek vagyunk. Nem mintha nem lettünk volna egészen jók a hideghívásban, de ez akkor sem látszott lehetségesnek. Személyes érintettség okán azonban nem akartuk bemártani exkolléganőnket, így nekiugrottunk.

És megcsináltuk. Nem 100%-osra, egy-két lyuk maradt, de lényegében véghezvittük azt, amit addig nem tartottunk elképzelhetőnek. Ez az, amit valójában el akartam mondani, ez a lényeg.

A KÉPESSÉGFEJLESZTÉS GYORS MÓDJA A ZŰR.

Az egészen kisszámú kivételtől eltekintve (őket övezze mélységes tisztelet) többségünk jóval tényleges képességei alatt teljesít. Ennek oka az alkalmazkodásra való törekvésben keresendő. Az izmainkhoz hasonlatosan képességeink is elsatnyulnak, ha nem használjuk őket. Amíg azonban az izmok rehabilitációjához tényleges fizikai változásnak kell végbemennie, addig képességeink pillanatok alatt megtáltosodnak, ha a helyzet úgy hozza.

Ezt pedig lehet tudatosan is használni. Nem mondom, hogy rulettezzük el a család megtakarított pénzét, és azt sem, hogy a helyi késdobálóban kössünk bele a környék terminátorába. De azt szívből merem tanácsolni, hogy időnként sodorjuk magunkat bajba! Bajnak az olyan helyzetet nevezzük, amelynek a gondolatától az adrenalin jól érezhetően keringőbe kezd a testünkben. Ezek a helyzetek segíteni fognak abban, hogy a saját képességeinkről alkotott elképzelésünk alapvetően megváltozzon.

Na most ezt azért nehéz megcsinálni, mert pont szembemegy azzal az alapvető igényünkkel, hogy biztonságban legyünk, és még egyszer óva intenék mindenkit attól, hogy olyasmivel játsszon, amivel nem lenne szabad. De a másik véglet épp oly káros: semmi sem képes annyira kiölni az emberből az életet, mint a teljes, tökéletes biztonság.

Néhány ötlet:

• Kezdj bele valamilyen új tevékenységbe!
• Ha meg tudod oldani, tarts beszédet vagy előadást sok ember előtt!
• Keresd fel a céged hírhedten emberevő partnerét, és próbálj meg összebarátkozni vele!
• Mondj nemet egy olyan embernek, akinek eddig nem mertél!
• Köss fogadást a barátoddal, hogy véghezviszel valamit, amiben Te sem vagy biztos!
• Felejtsd otthon a mobilodat!
•  

(Szabó Gábor)

 Ha tetszett a cikk, segísd azzal a munkánkat, hogy tovább küldö barátaidnak! Azt is szívesen vesszük, ha megírod a véleményedet.