Egyik kedves olvasóm jegyezte meg nagyon találóan: ahhoz képest, hogy az év vége a lelassulásról, a megnyugvásról kéne, hogy szóljon, olyan rohanás és kapkodás van, ami tán az év egyik hónapjára sem jellemző. Már alig várom, hogy a Meki mintájára valaki feltalálja a gyorskarácsonyt. Mondjuk működhetne úgy, hogy direkt erre a célra készített lakókocsikat vagy lakókonténereket bérelnénk, ahová csak belépsz, ott a teljesen feldíszített karácsonyfa (alatta az ajándékokkal – családi extra csomag -, na meg persze a szépen megterített ünnepi asztal, plusz a mikrózható pulyka vagy a zacskós halászlé. Gondolj bele: egészen december 24-én délután öt óráig kidolgozhatnánk a belünket, aztán gyorsan átöltöznénk, beülnénk a lakókocsiba, és már jöhetne a stílenacht. Január 4-én pedig jönne a McChrstmas és elvinné az egészet. Hát nem lene csodálatos?

Na de kicsit elkalandoztam, A szeretettel akartam foglalkozni, meg azzal, hogy hová tűnik el szép lassan. A rohanást csak azért szedtem elő, mert könnyű lenne ráfogni. Egyszerűen nincs időnk szeretni. Nem tom, nekem ez picit sánta, nem hinném, hogy a szeretet idő kérdése lenne, plusz azért dühöngeni, idegeskedni a legnagyobb rohanás közepete is van időnk. Szóval nekem ez gyenge magyarázat, ássunk kicsit mélyebbre!

Mi a szeretet valójában? Mi ez a megfoghatatlan valami, ami nélkül úgy tűni, még a legelvetemültebb szociopaták sem tudnak élni? Mi ez, amit habozás nélkül sutba dobunk, amikor egy új autóról vagy egy még nagyobb plazmatévéről van szó, aztán rájövünk, (gyakran túl későn), hogy semekkora tévé sem képes pótolni? Mi ez, aminek hiánya a legtöbb gyerekkori betegségért felelős (bocs, kedves szülő, sajnos nem az számít, mennyire szereted a kis krapekot, hanem az, mennyire érzi ő ezt)? Mi az a szeretet?

A SZERETET ÖSSZETARTOZÁS.

Azért szeretünk valakit, mert úgy gondoljuk, összetartozunk. Azért vágyunk a szeretetre, mert ott legbelül tudjuk, hogy összetartozunk. A gyerekeknek azért van akkora szükségük a szeretetre, mert ők még elég védtelenek, ezért az összetartozásnak sokkal nagyobb a jelentősége.A szerelem  nem más, mint az összetartozás egy különleges, rendkívül erős fajtája. Ha szeretetet akarsz érezni valaki iránt, aki most közömbös, egyszerűen csak gondolj erre: összetartoztok.

Az embernek szüksége van az összetartozásra. Ez nem is annyira biológiai, sokkal inkább szellemi, spirituális késztetés. Nem akarnék túl mélyre merészkedni a vallás világába, de szent meggyőződésem, hogy Isten megtapasztalása nem más, mint a világmindenséggel való összetartozás felismerése, és amikor isteni szeretetről beszélünk, akkor az nem a szeretet egy magasabb minőségét hivatott leírni, hanem egyszerűen „csak” azt jelenti, hogy a szeretet, az összetartozás felismerése az Istenhez vezető út. Bocs, ha túl elvont voltam, azért pedig külön elnézésedet kérem, ha belegázoltam volna világnézetedbe.

Nem véletlen egyébként, hogy a telepátia leginkább azokkal működik, akiket nagyon szeretünk, akik igazán közel állnak hozzánk. Hiszen  ha összetartozunk, akkor közös a gondolat, közös az élmény, közös a fájdalom is. Az összetartozás spirituális jellegét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a telepátiát nem korlátozza a földrajzi távolság, nincsenek lefedettségi problémák, és a térerő sem hullámzik. Számtalan feljegyzés tanúskodik arról, hogy édesanyák gyakran a Föld ellenkező oldaláról is megérezték, ha a gyerekükkel történt valami.

Na de hová tűnik a szeretet? Miért lesz ember embernek farkasa, és miért nyomjuk le a hollókat azzal, hogy ha nem is szó szerint, de mi kivájjuk egymás szemét? A válasz viszonylag egyszerű:

MINÉL ROSSZABBNAK HISZED AZ EMBEREKET, ANNÁL KEVÉSBÉ AKARSZ ÖSSZETARTOZNI VELÜK.

A harag, a gyűlölet, az ellenszenv nem más, mint az összetartozás megtagadása. Minél erősebb a meggyőződésed, hogy az emberek rosszak, annál kevésbé fogod szeretni őket. Ezen a ponton sajna van egy rossz hírem: annál kevésbé fogod szeretni a szeretteidet is. Hiszen ők is emberek, és hiába próbálkozol, nem tudod őket egy teljesen másik fiókba rakni. A megkeseredett szülő, aki már kiábrándult mindenkiből, a saját gyerekét sem képes igazán szeretni.

De tényleg rosszak az emberek? Az egyértelmű válasz: NEM. Vannak rosszfej rendőrök? Persze hogy vannak. De a többségük azért dolgozik éjt nappallá téve, hogy Te biztonságban érezd magad. Vannak rosszfej pedagógusok? Persze hogy vannak. De a többségük az életét adja azért (ha nem is a szó fizikai értelmében), hogy segítsen más életeknek megtalálni a helyes utat. Vannak rosszfej orvosok? Persze, hogy vannak. De a többségük a belét is kidolgozza azért, hogy összetartsa azt az egészségügyi rendszert, ami nélkülük már rég darabjaira  hullott volna. Vannak rosszfej vállalkozók? Persze, hogy vannak. De a többségük majd belerokkan abba, hogy másoknak munkát, megélhetést biztosítson, és a csábító kirakat mögött néha olyan terhek rejtőznek, amelyek alatt az átlagember összeroppanna.

Úgy gondolom, hogy hála a pénzügyi mentalisták minden akadályon átívelő kapzsiságának ez az idei karácsony sok család számára jóval keserűbb, mint az elmúlt éveké, és nem szeretném ezt egy hurráoptimista „sebaj, majd lesz jobb”-bal elütni. De hiszek abban, hogy az összetartozás felismerése és kimutatása minden másnál fontosabb. Egy színdarab minőségét nem a díszletek és a jelmezek határozzák meg, hanem a sztori, a rendezés, és a színészek játéka. A sztori adott, a rendezés és a játék Rajtad múlik.

Boldog karácsonyt!

(Szabó Gábor)

 Ha tetszett a cikk, segísd azzal a munkánkat, hogy tovább küldö barátaidnak! Azt is szívesen vesszük, ha megírod a véleményedet.