Megbízhatok benne? Őszinte lesz hozzám? Számíthatok rá nehéz helyzetekben? Megpróbál majd kihasználni, átverni, becsapni? Tudunk együttműködni? Tényleg jó csapatjátékos?
Néhány kérdés azok közül, amelyekre a választ rendszerint csak utólag kapjuk meg. Pedig de jó lenne előre! De jó lenne, ha akár az első találkozás során, esetleg egy rövid beszélgetést követően tudnánk, hogy KIVEL állunk szemben! Ha még azelőtt megkapnánk a válaszokat a fenti kérdésekre, mielőtt szorosabb együttműködésre lépnénk az illetővel.
2001 óta van lehetőségem arra, hogy belelássak különböző méretű és tevékenységű vállalkozások működésébe. 2001 óta keresem a választ arra, hogy a sikeres vezetőket mi teszi azzá. A válasz egyetlen mondatban összefoglalható: azok a vezetők sikeresek, akiket a munkatársak hajlandóak követni.
A fenti mondatban a kulcsszó a "hajlandóak". A hajlandóság kulcsa pedig az önkéntesség. Amikor az ember hajlandó megtenni valamit, akkor azt saját akaratából teszi, vagy legalábbis nem ütközik az akaratával. Kényszeríteni akkor kell valamire, ha magától nem hajlandó. A büntetés, a fenyegetés, az erő - ezek mind a kényszerítés eszközei.
Albert Einsteinnek tulajdonítják a megállapítást, miszerint az átlagember valós képességeinek csupán 10%-át használja ki. Előlegezzünk bizalmat a huncut frizurájú zseninek, és tételezzük fel, hogy igaza volt. Vajon hogyan befolyásolná az életünket, ha ezt a 10%-ot meg tudnánk növelni?
Legyünk nagyon mértéktartóak, és gyorsan felejtsük el a 100%-ot! Ha 10%-kal oldjuk meg az életünket a jelenlegi szinten - mi történne, ha ezt valahogyan fel tudnánk tornászni úgy 20%-ig? Az egyfelől még mindig csak ötöde a bennünk rejlő tényleges potenciálnak, másfelől viszont épp a duplája annak, amivel jelenleg boldogulunk.
Minden egészségesen gondolkodó szülő célja, hogy gyermekéből kiegyensúlyozott, boldog és sikeres felnőtt váljék. Elnézve azonban a felnőtteket, úgy tűnik, az esetek többségében ez a cél meghiúsul. Ez persze nemcsak a szülőkön múlik. Van azonban valami, amiről a legtöbben, akik gyereknevelésre adják a fejüket, nem tudnak.
Négy tényező, amelyek minden másnál jobban meghatározzák, hogy gyermekünk képes lesz-e megvalósítani a céljait, és boldog, kiegyensúlyozott életet élni. Tartsuk szem előtt ezt a négy tényezőt, és akkor is biztosítottuk gyermekünk jövőjét, ha egyéb területeken (anyagi háttér, lakóhely, oktatás) nem tudtunk számára ideális körülményeket teremteni. De hagyjuk figyelmen kívül, sértsük meg ezt a négy pontot, és többet ártunk a gyereknek, mintha rendszeresen vernénk.
Az élet folyamatos tanulás. A jó pap holtig tanul - a rossz is, csak nem önként. Az élet egyre gyorsuló tempóban változik, és ha lépést akarunk tartani ezzel, akkor nekünk is képesnek kell lennünk a változásra. Lényegében ezt nevezzük tanulásnak. Nehéz lenne a különböző képességeinket fontosságuk mértékében rangsorolni, de valamit bátran kijelenthetünk: a tanulási képesség ott van az első három között.
Amikor tanulásról beszélünk, nem a steril, a való élettel gyakran köszönőviszonyban sem lévő tankönyvek feletti görnyedésre gondolunk. Az átlagember tudása javát azután szerzi meg, hogy befejezte az iskoláit. Megtanulunk autót vezetni, megtanulunk bánni a munkaeszközeinkkel, megtanulunk vállalkozni, megtanulunk emberekkel bánni, megtanulunk házasságban élni, gyereket nevelni - hogy csak néhány példát említsünk.